Munkamentes hétköznapok, majd dolgos hétvége jön
Összekeverednek a napok: menetrendváltozások a BKV-nál
Az október 31-étől november 6-áig tartó hetet munkamentes hétköznapok, illetve munkával töltött hétvégi nap is tarkítja. Mindemellett ezen a héten az iskolák őszi szünetet is tartanak.
2011.10.28 16:27ma.huAz október 31-étől november 6-áig tartó héten a temetői járatok (erről bővebben lásd „Temetői járatok közlekedése október 27-étől november 1-jéig a Halottak napja alkalmából” című, október 26-án kiadott sajtóközleményünket a temetők környékén sűrűbben járó, illetve csak ezeken a napokon üzemelő járatokról), valamint az iskolai tanítási szünet miatt a szokásostól eltérő menetrend szerint lehet járatainkkal közlekedni.
A közlekedési vállalt közleménye szerint október 31-én, hétfőn a szombati napokon, november 1-jén, kedden, Mindenszentek napján az állami ünnepnapokon (azok az autóbuszok, amelyek menetrendjük szerint érintik valamelyik bevásárlóközpontot, az áruházak zárva tartása miatt nem érintik ezeket a megállókat), november 2-án, szerdán, 3-án, csütörtökön, valamint 4-én, pénteken a tanítási szünetekre vonatkozó munkanapi (a hétfőtől – csütörtökig érvényes), 5-én, szombaton – mivel ez munkanap – a tanítási szünetekre vonatkozó munkanapi (a pénteken érvényes), míg 6-án, vasárnap a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek a BKV-járatok.
Hozzáteszik, hogy mennyiben valamely járat rendelkezik a tanítási szünetekben érvényes menetrenddel, azt a megállókban található táblákon jelölik, emellett szövegesen is kiírják. Amely járatnak nincs külön iskolai szünetekre vonatkozó menetrendje, azok a tanítási időszakban érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


