Nyolc minisztérium vesz részt
Válsághelyzet Magyarországon: megkezdődött a gyakorlat
Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.
2011.10.19 12:40MTIA "CMX11" (Crisis Management Exercise) elnevezésű, több mint egyhetes gyakorlatot Budapesten Fodor Lajos, a honvédelmi tárca államtitkára, Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági, informatikai helyettes államtitkára nyitotta meg.
Fodor Lajos a megnyitóhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: a "CMX 11" a NATO egyik legjelentősebb gyakorlata, amelyet az idén már márciusban megtartottak volna, ha a katonai szövetségnek nem kellett volna támogatnia a líbiai válságkezelést.
Az államtitkár hozzátette: a gyakorlatot a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen személyesen irányítja, s abban összesen 2500 ember vesz részt.
Közlése szerint a gyakorlat attól különleges, hogy most először védelmi feladatokat gyakorolnak: a feltételezett szituációban egy NATO-tagállamot szövetségen kívüli ország részéről ér támadás.
Fodor Lajos hozzátette, hogy a feltételezett válsághelyzet a NATO kollektív feladataira összpontosít a Washingtoni Szerződés 4. és 5. cikkelye szerinti helyzetben, beleértve a tárgyalásos válságrendezést, valamint a katonai megoldás lehetőségét is. Leszögezte ugyanakkor, hogy katonai csapatmozgások nem történnek.
A gyakorlat keretében nyolc minisztérium és társszervezetei részéről összesen 86 ember vesz részt a NATO szervezeteiben folyó konzultációban és döntéshozatalban, gyakorolja a magyar polgári és katonai válságkezelési mechanizmusokat, a konfliktushoz kapcsolódó, az országot közvetlenül érintő feltételezett fenyegetettségek elhárításán keresztül - közölte a honvédelmi államtitkár.
Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára kijelentette:az ország gyarapodásának záloga a biztonság, ennek letéteményese pedig a NATO.
Mint mondta, szükség van olyan helyzetekre, amikor a minisztériumok gyakorolhatják a válsághelyzetek kezeléséből adódó feladataikat; a NATO-gyakorlat során szembenéznek az új fenyegetettségekkel is, mint amilyen például a kibernetikai támadás.
Tóth László, a Belügyminisztérium államtitkára a többi között arról beszélt, hogy a gyakorlat során bemutatkozik a tavaly felállított terrorelhárítási központ. Elmondta: a kormányzat a központ felállítása óta 13 milliárd forintot fordított a terrorelhárítással összefüggő célra, az összeg nagy részét az ingatlan biztosítására és speciális eszközök beszerzésére költötték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06