Az országnak jobb lenne egy előre hozott választás
Herényi: a kisebbségi kormányzáshoz nagyobb politikai kultúra kellene
Kisebbségi kormányzás csak nagyobb politikai kultúra jelenléte esetén képzelhető el, ha viszont ez meglett volna Magyarországon, nem jutottunk volna idáig - jelentette ki Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.
2008.04.05 08:01MTIAz országnak jobb lenne egy előre hozott választás annál, hogy ez a "rogyadozó kormány" töltené ki a hátralévő időt. Természetesen utóbbinak is megvan az esélye, nem lehet kizárni, hogy kitöltik az idejüket - fogalmazott Herényi Károly. Szerinte ha a szocialista frakció nem hoz olyan döntést, vagy a kormány nem terjeszt be olyan döntéseket, amelyek többséget, az SZDSZ-el való komoly egyeztetést igényelnek, "ellehetnek még kormányon", csakhogy az országban nem fog történni semmi, az ország ügyeivel érdemben nem foglalkoznak majd.
"Ha azt veszem, hogy idáig elég sok rossz dolog történt, még ez is egy kedvezőbb helyzet, de mi ennél azért az országnak jobb helyzetet szeretnénk" - mondta. Herényi Károly a sajtótájékoztatón megismételte pártjának a középosztály védelmében már két évvel ezelőtt megfogalmazott, tizenhárom pontban összefoglalt javaslatait.
Egyebek között sürgette a megtakarításokat sújtó adók eltörlését, a kisebb és hatékonyabb állam megteremtését, a korrupció elleni hatékonyabb fellépést, a privatizáció folytatását úgy, hogy azzal a középosztály tagjai vagyonrészekhez jussanak, az iparűzési adó mérséklését, a kutatásfejlesztés kiemelt támogatását, a csődtörvény és a pártfinanszírozás törvényi feltételeinek megváltoztatását. "Garanciákat kell adni arra, hogy az állam a következő tíz éven belül jelentősen mérsékli újraelosztó igényét, hiszen nincs Európában még egy olyan ország, amelyben 60:40 százalékos arányt érne az újra elosztott javak aránya" - mondta.
Herényi Károly hosszasan érvel a 18 százalékos egykulcsos jövedelemadó bevezetése mellett, hangsúlyozva, hogy pártja akkor is benyújtja az erre vonatkozó törvényjavaslatot, ha a Fidesz és az SZDSZ kihátrált korábban elfoglalt hasonló álláspontja mögül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06