Visszautasítják a kritikákat
Fidesz: Orbán Viktor kiállt Magyarországért
A Fidesz szerint Orbán Viktor miniszterelnök kiállt Magyarországért az Európai Parlamentben kedden; a párt visszautasítja a magyar EU-elnökséget ért kritikákat és kiáll a kormányfő mellett.
2011.07.05 19:44MTIA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar miniszterelnök a strasbourgi meghallgatásán is bebizonyította, hogy bár európai politikus, de "Magyarország érdekeit tartja szem előtt".
Hangsúlyozták, hogy a magyar EU-elnökség a "a magyar szocialisták által bujtogatott nemzetközi baloldal folyamatos támadása ellenére" az elmúlt fél évben sikeresen elvégezte vállalt feladatait és teljesítette kitűzött céljait. A kormánypárt szerint siker a roma- és a Duna-stratégia elfogadása, a Horvátország EU-csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások lezárása, illetve a határvédelem megerősítése.
A miniszterelnök az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elmondott beszédében összegezte a június 30-án zárult magyar elnökség eredményeit.
Orbán Viktor azt mondta, Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt. Megállapította, hogy a magyar elnökség teljesítette a kitűzött célokat, amelyekkel hozzá kívánt járulni Európa megerősítéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


