A Hősök teréről startoltak
Képek- Elindult a Budapest-Bamako futam!
Elindult a Budapest-Bamako-futam szombat reggel a budapesti Hősök teréről.
Útjára indult a 2011-es Bamako-futam! 
Sokkal biztonságosabb, ha nem fújják le a futamot, és nem változtatják meg az útvonalat sem, mert a startnál álló résztvevők hetven-nyolcvan százaléka mindenképpen elindulna Afrika felé - mondta a futam főszervezője, Villám Géza (Szabó Gál András) az indulási ceremónia előtt szombaton Budapesten. (Pénteken a Budapest-Bamako szervezői azt közölték, hogy a Külügyminisztérium kérésére megfontolják az afrikai futam esetleges elhalasztását vagy az útvonal módosítását.)
"Kezdődjék a buli, és irány Afrika!" szavakkal nyitotta meg a főszervező a versenyt, a közönség pedig már láthatta is az induló autókat, a többi között a fűvel bevetett Trabantot, a mentőautót és a légpárnás kétéltűt. A Budapest-Bamako négyszáz résztvevője kilencezer kilométer megtétele után érkezik Mali fővárosába, Bamakóba január végén.A mezőny idén Szenegálba is ellátogat, Mauritániában pedig - a tervek szerint - kevesebb időt, csak két és fél napot tölt.
Útjára indult az a kamion is, amely 18 tonna segélyt szállít Nyugat-Afrikába, egyebek mellett ruhákat, gyógyszereket, játékokat. A bamakósok két új tanteremmel bővítik a tavaly épített és átadott iskolát Dountza és Timbuktu között, Diemában pedig felavatják azt a kutat, amelyet a futam szervezői ásattak ki. A résztvevők hétszáz használt kerékpárt és 25 ezer moszkitóhálót is visznek magukkal az afrikaiaknak.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


