Jól hangzik az egymilliárd euró
A GM fizet az Opel dolgozóknak, ha nem tartja be ígéretét
Meghaladhatja az egy milliárd eurót is az az összeg, amit a General Motors helyezett kilátásba az európai gyárak dolgozóinak arra az esetre, ha nem tartaná be a fejlesztésekre vonatkozó ígéretét.
2010.08.17 10:12MTIA Wall Street Journal beszámolója szerint egyebek mellett ez áll abban a dokumentumban, amelyet a GM nyújtott be az amerikai tőzsdefelügyeletnek a vállalat részvényeinek újbóli bevezetését előkészítendő a New York-i börzére.
Az amerikai cégcsoport vezetése azt vállalta a szakszervezetekkel megkötött egyezségben, hogy 2011 és 2014 között minden évben 265 millió eurót fizet az Opel-dolgozóknak, ha nem valósulnak meg a több milliárd euróra rugó fejlesztési tervek, amelyek eredményeként több új Opel-modellt fognak piacra dobni.
A GM februárban azt közölte, hogy 11 milliárd eurót költ a következő években a termékpaletta megújítására. Az elmaradó fejlesztésekért kilátásba helyezett "fájdalomdíj" nagyjából azonos azzal az összeggel, amennyit a GM megspórol a dolgozókkal még tavasszal elfogadtatott átszervezés eredményeként. Akkor arról volt szó, hogy Európában nyolcezer fővel csökkentik a dolgozói létszámot, bezárják az antwerpeni gyárat, 20 százalékkal visszafogják a gyártást. Ha nem jönnek be a GM-nek a fejlesztésekre vonatkozó vállalásai, akkor összességében akár 1,1 milliárd eurót is kifizethet a dolgozóknak a cég négy év alatt. Erre azonban valószínűleg nem fog sor kerülni, mert a vállalatvezetés magabiztosan nyilatkozott a kitűzött tervek megvalósíthatóságát illetően miután a GM a múlt héten 1,3 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett a második negyedévről.
A súlyos pénzzavarba került GM 2009-ben még meg akart válni európai érdekeltségétől, ám tavaly hirtelen úgy döntött, hogy mégis megtartja a cégcsoportot, sőt saját erőből jelentős átalakításokat és fejlesztést hajt végre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


