Lelassult a csökkenés
Egyre több autót adnak el az oroszok
Oroszországban jelentősen lelassult az új autók eladáscsökkenése éves szinten márciusban - közölte az Oroszországban működő nagy külföldi cégek szövetsége, az Associaton of European Businesses (AEB) csütörtökön.
2010.04.08 16:25MTIA márciusi eladások 7 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbihoz képest. Februárban az éves szintű csökkenés 32 százalék, januárban 37 százalék volt. Márciusban már 17-edik hónapja csökken az új autók eladása Oroszországban. Tavaly fele annyi új autót értékesítettek Oroszországban, mint 2008-ban.
Az autóeladás csökkenésének a márciusi mérséklődéséhez lényegesen hozzájárult, hogy Oroszországban március 8-án elindult a roncsprémium program a belföldi autóipar fellendítése céljából. Aki tíz éves, vagy annál idősebb autóját leadja a roncstelepen, az 50 ezer rubelt (1700 dollár) kap új gépkocsi vásárlására.
A programra - amely 2010. november 1-ig tart - 270 millió eurónak megfelelő összeget szán a kormányzat. A gépkocsi kora mellett a másik feltétel, hogy csak orosz gyártmányú autót lehet vásárolni.
A hazai gyártású autók vásárlását ösztönző program hatására a Lada autók értékesítése 13 százalékkal nőtt éves összevetésben márciusban, miután februárban még 19 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06