Nem gurul a luxus
A Mercedes-Benz leállítja a Maybach gyártását
A Mercedes-Benz 2014-ig leállítja a luxus kategóriába tartozó Maybach márkájú autók gyártását - tudósítottak brit tévécsatornák pénteken.
2010.03.19 13:42MTIA döntést oka az alacsony értékesítés. A legkorszerűbb technikai felszereltségű autók igen drágák.
Tavaly egy Maybach 57 típusú autó alapára 344 ezer dollár volt, a Maybach 62 Zeppeliné pedig már 677 ezer dollár. A szakértők szerint a Maybach gyártásának a megszűnése valószínűleg azzal függ össze, hogy a gyártó néhány éven belül újgenerációs luxus autóval rukkol ki. A Maybach céget 1909-ben alapította Wilhelm Maybach. A vállalat eredetileg motorokat gyártott a Zeppelinekhez. Az első, kísérleti autót 1919-ben hozta létre, két évvel később pedig már gyártásába fogott.
A második világháború előtt mintegy 1800 Maybach készült.
A világháború alatt egyebek között páncélosokhoz gyártott motorokat.
A háború után már nem indult újra az autógyártás, és közel húsz évvel később a céget MTU Friedrichshafen névre keresztelték, majd 1960-ban megszerezte a Daimler-Benz. 1997-ben a Mercedes-Benz a tokiói nemzetközi autó kiállításon rukkolt ki a Mercedes-Benz Maybach-hal, majd úgy döntött, hogy egyszerűen Maybach márkanéven árusítja a luxus autót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


