Fájdalmas döntések
Az Opel 8.300 munkahelyet szüntet meg Európában
Összesen 8.300 munkahelyet szüntet meg az amerikai General Motors autógyár Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben sajtótájékoztatón.
2010.01.21 16:28MTIMint mondta, a vállalat kénytelen volt fájdalmas döntéseket hozni, miután "szembesült a szűkülő autópiac realitásaival". Megerősítette, hogy bezárják az antwerpeni Opel-gyárat, ahol 2.300 munkahely szűnik meg, Németországban pedig 4 ezer állást építenek le. Az Opel összesen mintegy 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.
A 80 éve működő flamand üzem sorsának megpecsételődését már korábbi kiszivárogtatásokban is jelezte a gyár, a hivatalos döntés azonban csak most született meg. Mint Nick Reilly mondta, az Astra típus gyártását Antwerpenből egy másik városba helyezik át. Sajtóértesülések szerint a németországi Bochumról van szó. Nick Reilly - aki elsősorban a belga részleget érintő döntést kívánta ismertetni - nem részletezte, pontosan hol csökkentik még a kapacitást.
Arra azonban emlékeztetett, hogy felmérése szerint - a nemzetközi gazdasági válság következtében - idén összesen 1,5 millióval kevesebb autót értékesítenek majd a gyárak, mint tavaly, a válság előtti éves szinthez képest pedig 4 millióval csökken az eladás. A döntés kizárólag gazdasági megfontolásokon alapul - hangoztatta az igazgató. Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy szoros figyelemmel követi az Opel lépéseit, és intette a gyárat attól, hogy a gazdaságitól eltérő - például földrajzi - tényezők alapján hozzon döntéseket. Az antwerpeni gyár bezárása csalódást igen, de nagy meglepetést nem okozott, maguk a dolgozók is már hónapok óta számítottak rá.
A helyi kormány még a közelmúltban is tett kísérletet a gyár bezárására, jelentős pénzügyi támogatást ígérve az Opelnek, de a jelek szerint ez az erőfeszítés is hiábavalónak bizonyult. A flamand nagyvárosban nyáron szűnik meg az Opel tevékenysége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


