Cygnet néven érkezik majd az új modell
Aston Martin lett a Toyota iQ-ból
Megmutatta az első fotókat luxusminijéről az Aston Martin, az autó alapjait a Toyota iQ adja. Úgy gondolja a brit márka, hogy az iQ már önmagában is olyan kiváló minőségű, jól összerakott modell, hogy méltó az Aston Martin-logó viselésére.
2009.12.18 13:30autoblog.huCygnet néven érkezik majd az új modell, amely megőrizte az iQ arányait és műszaki alapjait. Előre csupán új, astonos hűtőrács került, a kilincseket is lecserélték, a hátsó lámpák pedig szintén a brit márka stílusát idézik.
Belül hasonlóak a módosítások, minden nagyon prémium jellegű, de az Aston Martin csupán jobb minőségű anyagokat használt, az alapszerkezet minimálisan sem változott. Így lesz ez a motorral is, egy az egyben veszik majd át a Toyota-blokkokat.
Várhatóan 2010-től lesz elérhető az Aston-mini, de kezdetben csak a márka ügyfelei vehetnek majd belőle amolyan második autónak. A piaci értékesítés a bevezető kampány után kezdődik, ára várhatóan 20 ezer font (6,2 millió forint) lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


