A Fiat, a Magna és az RHJI is komolyan érdeklődik
Hárman pályáznak az Opel-re
Három befektető nyújtott be pályázatot az Opel megvételére, illetve befektetési szándékkal - közölte a General Motors európai kirendeltségének egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője.
2009.05.21 07:55MTIA szerdai határidőre az olaszországi Fiat gyár, az osztrák-kanadai Magna beszállító és alkatrészgyártó vállalat, illetve az amerikai Ripplewood Holdings (RHJI) pénzügyi befektető csoport nyújtott be pályázatot vásárlási vagy befektetési szándékkal. A Fiat korábban megerősítette az Opel átvételének szándékát. Az olasz gyár első embere, Sergio Marchionne egy interjúban azt hangoztatta, hogy a Fiat a négy németországi Opel-gyár közül egyet sem zárna be. Az elnök nem tagadta azonban, hogy szó lehet a munkahelyek számának csökkentéséről. Az esetleges átvétellel kapcsolatban már tárgyalásokat folytatott annak a négy tartománynak a miniszterelnökével, ahol az üzemek találhatók.
A másik jelölt, az osztrák-kanadai beszállító és alkatrészgyártó Magna szintén közölte korábban, hogy előterjeszti végleges ajánlatát. Az Opel alkalmazottainak, illetve üzemi tanácsi vezetőinek körében értesülések szerint a Fiattal szemben jóval nagyobb a bizalom a Magna iránt.
Az RHJI szándékairól eddig keveset lehetett tudni. A New York-i székhelyű holdingot 2004-ben alapította Timothy Collins, aki a cég részvényeinek 15,2 százalékát birtokolja, illetve vezeti a vállalat befektetési és stratégiai bizottságát. Az RHJI-nak a múltban voltak komoly befektetései Japánban, a vállalat autóalkatrészekre összpontosította tevékenységét. A vállalat vezérigazgatója Leonhard Fischer, aki járatos a német politikában, amit esetleg hasznosítani tud az Opel-ügyletben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


