A Rábától a Daimlerig
Veterántűzoltóautó-verseny lesz szombaton Budapesten
A futamon rendhagyó módon a múzeum gyűjteményét képező muzeális járművek, 1913-as Austro Daimler gépezetes tolólétra, 1923-as Rába gépjárműfecskendő, 1970-es CSD 420 gépjármű fecskendő versenyez egymással - mondta el Csicsmann Gyula tűzoltó alezredes, a Tűzoltó Múzeum igazgatója az MTI-nek.
2009.05.08 07:28MTIA vezetéstechnikai verseny a múzeum udvarán, szertárában és a környező utcákon zajlik majd 3 fős csapatok részvételével. Hat csapat verseng egymással: az Írott Sajtó, az Elektronikus Sajtó, a Női Tűzoltók csapata, a Rally Nyertesek, a Szövetségek és a Női Idegenvezetők csapata.
A versenyszabályzat értelmében a csapattagok egymás közt döntik el, ki melyik autót fogja vezetni. A pályán egyszerre csak egy autó indul, így a navigátort is maguk közül választják az indulók. A járműveket és a pályát szakszemélyzet mutatja be a versenyzőknek, akik ezalatt megfigyelhetik a gépjármű kezelését, technikáját.
A pályán előzetes gyakorlásra nincs lehetőség, mivel mindenkinek egyenlő esélyeket kívánnak biztosítani - közölte Csicsmann Gyula. Tájékoztatása szerint a futam apropóját adja Szent Flórián Napja is, amelyet május 4-én ünnepelnek a magyar tűzoltók, megemlékezve a tűzoltók védőszentjének évfordulójáról.
Gyönyörű, különleges autókat láthat a közönség, amelyeket eredeti állapotában őrzött meg a múzeum, s legalább évente egyszer szeretnék megmutatni a nyilvánosságnak - mutatott rá az igazgató.
Hozzátette: nagyon nehéz ezeket a járműveket vezetni, a 4-féle pedál egészen más sorrendben van, mint amit a mai sofőr megszokott. Ezen túl küllős kerekek és tömör gumik jellemzik a veterán tűzoltóautókat, amelyeket eredetileg gépészek vezettek.
A versenyen indulók egyéni és csapatdíjazásban is részesülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


