Közlekedés
Lázár János: október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát
A hiba feltárásához a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereit hívták segítségül.
2025.02.18 14:01MTIOktóber végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát, és vissza kell adni a forgalomnak - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter Szikszón, egy lakossági fórumon hétfőn.
Lázár János közölte, a munkálatok költsége eléri az 5 milliárd forintot, és azt teljes egészében a Strabagnak kell vállalnia garanciális javításként. A tárcavezető leszögezte, hogy a garanciát érvényesíteni fogják. A kivitelező a napokban már elkezdte a munkálatokat.
A miniszter jelezte, hogy a hiba feltárásához a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereit hívták segítségül, mert nem hitték el a kivitelező állítását a probléma keletkezéséről.
Az M30-as autópálya szikszói szakaszát az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly február 17-én zárta le, miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt.
A hiba okáról a miniszter azt mondta, az altalajban folyamatos vízszivárgás van, amit nem kezeltek. Ezért százezer köbméter földet kell elbontani, majd visszaépíteni - közölte.
A fórumon Lázár János elnézést kért mindenkitől, akit az autópálya lezárt szakasza miatt kár ért. Kérdésre megerősítette: meg fogják vizsgálni annak a lehetőségét, miként kompenzálják azokat, akik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei autópálya-matricát vettek, de azt a lezárás miatt nem tudják kihasználni.
Kiemelte: az M30-as megépítésére 354 milliárd forintot költöttek el; ezért is sérelmezi, hogy már az átadás után fél évvel bekövetkezett az első műszaki hiba. Úgy fogalmazott, hogy a közlekedők biztonsága miatt zárta le az autópályát az üzemeltető, mert nem lehet kockáztatni, hogy bárki megsérüljön az úthiba miatt.
Lázár János aláhúzta, tisztában vannak vele, hogy a sztráda érintett szakaszának lezárása nagy terhet ró a 3-as főútra.
A közlekedés könnyítésére a 3-as főút és a 37-es út találkozásánál, az arnóti körforgalomban a minisztérium saját költségére egy ideiglenes pluszsávot alakít ki, így a 3-as útról érkezők közvetlenül haladhatnak Miskolc, illetve az M30-as felhajtója felé. A munkálatok márciusban elkezdődnek, és április elején már használhatják a közlekedők a pluszsávot.
A fórumon Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára a műszaki megoldást ismertette a jelenlévőkkel. Közölte, hogy a munkálatok részeként az elkövetkezendő időszakban el kell bontani a megcsúszott szakaszt, és annak helyére 755 darab 20-24 méter hosszú, 60 centiméter vastag vasbeton oszlopot tesznek.
Ezt követően lehet visszaépíteni a töltést, a teljes pályaszerkezetet, valamint a három réteg aszfaltot - fűzte hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:52 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban
- 14:50 Március 15. - A kulturális és innovációs miniszter visszavonta az egyik kitüntetett díját
- 12:49 Hétfőn búcsúztatják Bényi Ildikót
- 10:42 Ismét árvíz pusztít Dél-Spanyolországban
- 8:48 BRFK: két embert előállítottak a Margit hídi tüntetésről
- 6:47 A gyülekezési törvény módosítása ellen tüntettek a parlament előtt
- 21:33 Budapest több pontján tüntettek a Pride betiltása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06