Autókat formaterveznek!
Folytatódik a Mercedes és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködése
A német Mercedes autógyár folytatja együttműködését a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) - mondta Stefan Lengyel dizájner a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón kedden Budapesten.
2009.03.10 18:20MTIA Mercedes és az egyetem első közös projektje 2001-ben indult műszerfal tervezéssel. Addig az egyetem ipari és nemzetközi kapcsolatai minimálisak voltak, a csúcsdizájnhoz szinte semmi kontaktus nem volt. Stefan Lengyel kiemelte: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének vezetőjeként vette fel a kapcsolatot egykori hallgatóival, és az ő segítségükkel együttműködést épített ki az egyetem és több vezető világcég, egyebek mellett a Mercedes között.
Mint elhangzott, ennek segítségével a budapesti hallgatók bepillantást nyernek az ottani designstúdiók munkájába, a tervezőkkel közvetlen kapcsolatba kerülve közös projekteken dolgoznak, első kézből kapják az információkat. A nemzetközi pályázatok sikerei mellett az a tény is örömteli, hogy már több hallgatót is alkalmaztak ezek a cégek - hangsúlyozta a dizájner. Kopek Gábor, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, hogy több kiemelkedő, ipari háttérrel rendelkező céggel sikerült szakmai párbeszédet folytatni, és folyamatosan keresik ezeket a lehetőségeket, hiszen a nemzetközi pályázatok eredményei arra utalnak, hogy szoros versenyhelyzetekből jó pozíciókat érnek el a hallgatók. Tájékoztatása szerint a kecskeméti Mercedes-gyárral is együttműködnek majd. A rektor kitért arra, hogy a szép autók tervezésén túl a dizájn társadalmi jelenségéről van szó, amely az adott ország kulturális és gazdasági állapotát is jellemzi.
Az egyetem szellemi műhely, amely lehetővé tesz különféle helyzeteket, de ebben az együttműködésben a hallgatók nincsenek alárendelt helyzetben - tette hozzá. Peter Pfeiffer, a Mercedes Design vezetője arról beszélt, a fiatalokat úgy képzik, hogy bármely autógyártó cégnél dolgozni tudjanak, és minél szélesebb tudással rendelkezzenek.
Ennek eredményeképpen más cégeknél is helyezkedtek el formatervező hallgatók. Gorden Wagener vezető tervező a MOME és a Mercedes közötti együttműködés folytatásáról biztosította az egyetemet, valamint említést tett egy ősszel induló közös projektről is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


