Átrendeződött Porsche-modellmix
A Porsche a visszaesés ellenére nyereséges maradt
A Porsche a 2008/09-es gazdasági év első hat hónapja során (2008. augusztus 1-től 2009. január 31-ig) adózás előtti eredménye további növekedéséről számolt be.
2009.03.05 08:00ma.huA működési eredmény ugyan a forgalom alakulása mentén csökkent, ám a korábbiakhoz hasonlóan – s a Panamera modell, illetve a Cayenne hibridhajtásának fejlesztési költségei ellenére is – ismét kétszámjegyű forgalomarányos nyereség keletkezett.
E továbbra is kedvező működési eredmény alapjain végrehajtott részvényopciós ügyletek – amely készpénz-kiegyenlítésű tranzakciók során a Porsche a Volkswagen-részvények tőzsdei árának változásaiból részesedhetett – ismételten pozitív mérlege az összesített eredmény további emelkedését hozta az előző év azonos időszakához képest. Az eredmény pontos értéke azonban csak március végén, a féléves pénzügyi jelentés előterjesztésével válik ismertté, mivel a Volkswagen 2008 negyedik negyedévére vonatkozó eredményadatai még nem állnak rendelkezésre.
A Porsche Automobil Holding SE forgalma az első félév során 12,8 százalékkal, 3,04 milliárd euróra, miközben értékesítési volumene 26,7 százalékkal 34.266 járműre esett vissza. A Porsche eladásai így a világ autóiparának általános csökkenő trendjébe illeszkedve alakultak. Az értékesítési eredményekhez képest jóval kedvezőbb forgalom okai mindenekelőtt az eladások lényegesen előnyösebb modellek szerinti összetételében (modellmix) keresendők.

Miközben a 911-es sorozat tagjai a teljes volumen jóval nagyobb hányadát tették ki, jelentősen csökkent a Boxster-sorozat részesedése. A 911-esből 13.543 (az előző évben 16.261), míg a középmotoros sportkocsikból 3.950 (az előző évben 9.835) példány talált gazdára. Az új Boxster és Cayman februári bemutatkozását követően azonban a pénzügyi év második felében e modellek értékesítése is ismét fellendülhet. A Cayenne sorozatból a jelentés időszaka alatt 16.773 (az előző évben 20.638) járművet értékesítettek, s a második félévi várakozásokban fontos szerepet tölt be az e modellcsaládban első ízben kínált dízel változat, amely rövidesen megérkezik a kereskedőkhöz.
Az egyes régiókra tekintve látható, hogy a Porsche értékesítése az egész világ piacain nagyjából hasonlóan alakult. Németországban a márka a 2008/09-es gazdasági év első hat hónapja során 4.152, míg az előző év azonos időszaka során 5.630 járművet értékesített. Észak-Amerikában a Porsche 11.998 (az előző évben 16.209), míg a világ további piacain 18.116 (az előző évben 24.897) darabos volument könyvelhetett el.
Összességében a Porsche megfelelően felkészült a rendkívül nehézzé vált gazdasági körülmények közötti további megfelelő teljesítmény elérésére. A bankokkal a március végén lejáró tízmilliárd eurós hitelcsomag felváltásáról folytatott megbeszélések is jól haladnak, s a Porsche várakozásai szerint még március végét megelőzően pozitív eredménnyel zárulnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


