Közlekedés
Tizenkilenc új autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében
Hosszított, nagy befogadóképességű, szóló kivitelű Volvo B6SC-8900 típusú járművek érkeztek a vármegyébe.
2023.06.16 00:30MTITizenkilenc új, a legmodernebb, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az 1,6 milliárd forintos beruházás keretében hosszított, nagy befogadóképességű, szóló kivitelű Volvo B6SC-8900 típusú járművek érkeztek a vármegyébe, amelyek Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és Szentes vonzáskörzetében, a vármegye területének jelentős részén közlekednek majd.
A fejlesztéssel a helyközi állomány 8,7 százaléka megújult, átlagéletkora 12,7 évről 10,8 évre csökkent. A szegedi telephelyre tizenhárom, a makóira egy, Hódmezővásárhelyre kettő, Szentesre pedig három autóbusz érkezett.
A járművek alacsony belépésűek, akadálymentesített kialakításúak, légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal, valamint fedélzeti kamerarendszerrel is rendelkeznek.
A közleményben azt írták, a Volánbusz Zrt. célja továbbra is az, hogy a járműpark folyamatos megújításával még vonzóbbá tegye a közösségi közlekedést az egyénivel szemben.
Hozzátették, hogy Csongrád-Csanád vármegyében is folyamatos a flotta megújítása. Az elmúlt két évben negyvenhárom járművel korszerűsítették az állományt, amelyeket hamarosan további nyolc, alternatív - elektromos - meghajtású, különösen környezetkímélő autóbusz követ.
A tájékoztatás szerint a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában - az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően - 2290 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 210 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a társaság 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Csongrád-Csanád vármegyében 550 buszvezetővel több mint 54 millió utazásról gondoskodott a cég 36 helyi és 87 helyközi buszvonalon.
A 2022-ben eredményesen zárult közbeszerzési eljárás eredményeként összesen 50 darab Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett a Volánbusz flottájába. Csongrád-Csanád mellett Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, JászNagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak velük az utasok - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Csárdi Antal kilépett az LMP parlamenti frakciójából
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06