Opel: kockázatos a támogatás
Akár hónapokig eltarthat az Opel sorsának rendezése
Hetekig, sőt hónapokig eltarthat az Opel sorsának rendezése, erre utalt hétfői sajtónyilatkozatában Karl Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter.
2009.03.03 08:20MTIA miniszter azután nyilatkozott, hogy meghallgatta a korábban Németország egyik fő szimbólumának számító, és az országon belül több mint 25 ezer alkalmazottat foglalkoztató autógyár európai, illetve helyi vezetőit a jövőt illető elképzeléseikről.
A miniszter állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy a kormány előbb tanulmányozni kívánja az autógyár felügyelő bizottsága által az Opel szanálására még az elmúlt héten előterjesztett tervet, s csakis annak alapos elemzése után hozza meg döntését.
A terv előirányozta, hogy az Opel továbbra is a súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködő amerikai anyavállalat, a General Motors égisze alatt működik majd, de a korábbinál jóval nagyobb önállóságot élvezne, s egyfajta európai részvénytársasággá alakítanák. Tartalmazta ugyanakkor, hogy a szanáláshoz a gyárnak több mint 7 milliárd euróra lenne szüksége, ebből 3,3 milliárd eurót a német államtól várna, mégpedig vagy garanciavállalás vagy hitel formájában, de akár egy közvetlen állami részvételt is el tudna képzelni.

Guttenberg közvetve utalt arra, hogy a szanálási terv részletes tanulmányozása hetekig, sőt hónapokig is eltarthat. A miniszter elutasította, hogy egy esetleges gyors döntés érdekében a kormányra nyomást gyakoroljanak. Megerősítette: állami segítség csakis akkor jöhet szóba, ha bizonyos, hogy a pénz nem az anyavállalat, a General Motors kasszájába folyik. További feltételként szabta annak bizonyossá válását, hogy a szanálási terv valóban támogatásra érdemes, s az Opel az átmeneti segítség után önállóan is képes megállni a lábán.
Szakértők szerint a kormány - s személy szerint Angela Merkel kancellár is - egyre inkább bizonytalan annak megítélésében, hogy szóba jöhet-e az Opel állami megsegítése. Merkel kancellár pártjának, a CDU-nak több magas rangú képviselője ellenzi ezt, akárcsak a gazdaság vezető képviselői, egyebek között arra utalva, hogy az Opel állami megsegítése a hasonló segélyért folyamodók lavináját indíthatja el. Hétfői értesülés szerint a konzervatív gazdasági miniszter meglehetős kételyeket táplál az esetleges állami segélyezés célszerűségét illetően, azt erősen kockázatosnak tartva.
A korábbinál határozatlanabbnak tűnnek a legnagyobb németországi Opel-autógyáraknak otthont adó tartományok - Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Türingia és Rajna-Pfalz - miniszterelnökei is. Mindennek alapján az idézett szakértők az állami segélyezést illetően ötven-ötven százalékos esélyről beszéltek, utalva arra, hogy az Opel jövője egyelőre teljesen nyitott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06