Készül a szlovák autócsere-program
Szlovákiában az állam támogatni fogja az új kocsik vásárlását
Szlovákiában az állam támogatni fogja az új személygépkocsik vásárlását - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a gazdasági válságtanács ülése után csütörtökön este Pozsonyban.
2009.02.27 13:05MTIA válságtanács ajánlatát még a kormánynak is jóvá kell hagynia, de helyi megfigyelők szerint ez már gyakorlatilag formalitásnak tekinthető, mert a válságtanácsban is többsége van a kormány képviselőinek. Fico szerint végleges döntés az ügyben még nincs. A kormány két javaslatot fog mérlegelni, az egyik szerint 1500, míg a másik szerint 2000 eurót kapna az új személygépkocsi vevője.
Azt is mérlegelik, hogy a segítségnyújtásba esetleg autógyártó cégek is bekapcsolódhatnának. A támogatást az elképzelés első változata szerint azok kaphatnák meg, akik Szlovákiában bejegyzett legalább tíz éves kocsijukat lecserélik és hivatalosan leadják a roncstelepen. Az anyagi segítséget a 15 ezer eurónál olcsóbb új gépkocsik vásárlásánál lehetne igényelni. A kormány a miniszterelnök szerint a legközelebbi ülésén 33 millió eurót hagy jóvá a támogatásokra. Ezeket addig folyósítanák, amíg a pénz el nem fogy.
Ezt követően új döntés születne az ügyben. A szlovák autóipari szövetség támogatásáról biztosította az ügyben a kormányt. Szlovákia Közép-Európa legnagyobb autógyártói közé tartozik. Az országban a Volkswagen, a Skoda és Kia autógyárak működtetnek nagy szerelőüzemeket. Ezek a mostani gazdasági válság következtében korlátozták termelésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


