Még mindig van lejjebb
Újabb rossz hírekre készülnek a japán autógyárak
A globális autópiac nem mutatja a fellendülés jeleit, az elemzők szerint ezért a japán gyártóknak (ismételten) felül kell vizsgálniuk eredménykilátásaikat.
2009.01.29 08:00Világgazdaság OnlineA Honda december közepén módosította lefelé éves előrejelzését, ennek ellenére nagy az esély arra, hogy a gyár ismét – immár negyedszer – csökkentse éves várakozásait – tudósít a Reuters. Elemzők szerint a másik két óriás, a Toyota és a Nissan veszteséggel kapcsolatos kilátásai is alulbecsültek voltak.
Az eladások a szakértők szerint tovább csökkennek majd a recesszió sújtotta Európa gyengélkedése miatt, ezért nem csak a március végéig tartó mostani, hanem a következő üzleti év előrejelzései is pesszimistábbak lehetnek. "Egyszerűen azt mondom a befektetőknek, hogy várjanak" – mondta az UBS Securities autóipari elemzője, aki szerint a hírek és az árfolyamok is bizonytalanok.
Az elemzők egyetértenek abban, hogy az öt legnagyobb japán autógyár közül a Toyota jelenti majd a legnagyobb veszteséget. A Suzuki kis nyereségnek örülhet majd, míg a Nissan 14 év után első éves működés közbeni veszteségének kitermelése felé halad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


