Koronavírus
Meghosszabítja a MÁV és a Volánbusz az utazási kedvezményekre jogosító igazolásokat
A november 11-én életbe lépett újabb járványügyi veszélyhelyzet miatt.
2020.11.18 18:16MTIA MÁV-Start és a Volánbusz meghosszabbítja a november 4-e után lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások felhasználhatóságát a november 11-én életbe lépett újabb járványügyi veszélyhelyzet miatt - tájékoztatta a MÁV szerdán az MTI-t.
A közleményben felidézték, hogy a döntésről megjelent kormányrendelet szerint a lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások elfogadhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. A tavaszi veszélyhelyzet júniusi megszűnését követően még fél évre meghosszabbított érvényességű okmányok továbbra is használhatók - tették hozzá.
A közlekedési társaságok továbbra is kérik az utasokat, tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig használják inkább az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.
A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy november 11-től nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselni, hanem az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


