Koronavírus-járvány
MÁV: a nemzetközi vonatokban nem közlekednek fekvő- és hálókocsik, valamint étkezőkocsik
A nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben.
2020.08.30 18:44ma.huA nemzetközi vonatokban nem közlekednek fekvő- és hálókocsik, valamint étkezőkocsik szeptember elsejétől - közölte a MÁV.
Azt írták: a vasúttársaság a kormányintézkedésekhez igazodva és a vasutas utazószemélyzet védelme érdekében szeptember elsejétől visszavonásig a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, illetve az étkezőkocsi szolgáltatást. A háló- és fekvőkocsikat ülőhelyes kocsikkal pótolja a MÁV-Start - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint a nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben, de a Budapest-Nyugati pályaudvar-Hamburg és vissza viszonylatban közlekedő 172/173-as számú Hungária EuroCity vonatban étkezőkocsi vasárnaptól már nem közlekedik. Emellett a Budapest-Keleti-München/Zürich közötti 462/463-as Kálmán Imre-Wiener Walzer EuroNight vonatpárban a háló- és fekvőhelyes kocsik sem indulnak el vasárnap este.
Hozzátették: a korábban szeptember 5-ével újraindítani tervezett bécsi és terespoli étkezőkocsik már nem állnak forgalomba.
A vasúttársaság a fekvő, illetve hálókocsijeggyel rendelkező utasoknak kis csomagot ad kompenzációként, mert így az éjszakai utat ülőhelyes kocsikban kell megtenniük. A csomag szendvicset, kakaóscsigát, 1-1 szénsavas és szénsavmentes ásványvizet, gyümölcslevet, szalvétát és kézfertőtlenítő kendőt tartalmaz.
A közlemény szerint a kormány nemzetközi utazások korlátozására vonatkozó intézkedései miatt a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a szeptemberre szóló nemzetközi jegyek árát, célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról.
Felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a tömegközlekedési eszközökön, így a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06