Közlekedés
Hétfőtől egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok Nagymaros és Szob között
Korábban kő- és sárlavina árasztotta el a vágányokat.
2020.07.09 17:04MTIHétfőtől egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok Nagymaros és Szob között, ahol a júniusi intenzív esőzések okozta károk miatt kellett szüneteltetni a közlekedést - közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.
Közleményük szerint a két település között a Szent Mihály-hegyhez közelebbi vágányon - 40 kilométer/órás sebességkorlátozással - indul meg a vonatközlekedés. A másik vágányon és a töltésoldalon folytatódik a károk helyreállítása.
A Budapest-Vác-Szob vonalon hétfőtől módosított menetrend lép életbe és már csak néhány vonat helyett közlekednek pótlóbuszok Nagymaros és Szob között.
A nemzetközi vonatok közül egyes járatok hétfőtől, mások keddtől közlekednek. A nemzetközi járatoknak nem kell kerülő úton haladniuk, hanem Szobnál lépik át a határt.
Felidézték, június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomás között. A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az utasok biztonságának garantálása érdekében leállította a vonatforgalmat a MÁV.
Azt írták: a károk elhárítása eddig mintegy 150 millió forintba került, de a munka jelentős része még hátravan. Várhatóan a nyár végére fejeződik be a közúthoz közelebbi vágányzat helyreállítása, a rézsűt megtámasztó támfalak megépítése, hogy azon a sínpáron is megindulhasson a vonatközlekedés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


