Közlekedés
Négy rendőrautó üldözte a piros Volkswagent - videó
Autós üldözésnek lehettek szemtanúi a kecskemétiek. Egy piros színű Volkswagen személyautó egy rendőri intézkedés során nem húzódott félre, és elmenekült a hatóságok elől.
2020.04.01 14:50ma.huA videóban a Rávágy téren tűnik fel az autó, látszódik, ahogy a fűről száguld rá az útra. Őt négy rendőrautó üldözte. A menekülő a Rávágy tértől a Műkertváros felé vette az irányt, majd a Hunyadi János utcában sikerült megállítani a járművet. A rendőrség közleményében az áll: a készenléti rendőrök és a kecskeméti járőrök elfogták azt a sofőrt, aki a gyanú szerint bódult állapotban, engedély nélkül vezetett, az utasaival szemben pedig eljárást kezdeményeznek a veszélyhelyzettel összefüggésben kihirdetett kormányrendelet korlátozó szabályainak megszegése miatt - számolt be róla a Hiros.hu.
Miután a rendőrök intézkedés alá akarták vonni a személygépkocsit, a jármű vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva nem állt meg, ezért az egyenruhások utána mentek. A szolgálati gépkocsihoz további rendőri egységek csatlakoztak annak érdekében, hogy megállítsák a menekülő autót. Haladása során a Volkswagen egy vasúti töltésen haladt át, ahol a jármű megsérült, mozgásképtelenné vált. A kocsi 24 éves vezetőjét és két utasát a járőrök előállították. Az egyenruhások megállapították, hogy a kunszentmiklósi férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, valamint gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy kábítószer befolyása alatt vezetett, ezért a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított járművezetés bódult állapotban bűntett gyanúja miatt. A 20 éves kunszentmiklósi és a 27 éves dencsházai utassal szemben szabálysértési eljárást kezdeményeznek, ugyanis a férfiak a veszélyhelyzet miatt kihirdetett kormányrendelet korlátozó szabályait megszegték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


