Erőszak
Hollandiában betiltották a Hells Angels motoros bandát
A védelem azt hangoztatta, hogy a klubot nem lehet teljes egészében betiltani, ugyanis a tizenhat hollandiai szervezetnek nincsen központi vezetése, de a bíróság elvetette ezt az érvelést.
2019.05.29 20:13MTIAzonnali hatállyal betiltotta a Hells Angels motoros klub hollandiai működését szerdán egy utrechti törvényszék arra hivatkozva, hogy az intézkedés szükséges a közrend védelme érdekében.
Az ügyben eljáró bíróság rámutatott, hogy a banda több tagját is elítélték korábban erőszakos, illetve kábítószerrel és fegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények, köztük gyilkosságok, lövöldözések miatt.
"Az erőszak gyakran olyan fokú és akkora társadalmi nyugtalanságot okoz, hogy már a közrend megsértésének minősül" - mondták ki az ítéletben.
"Ez azt jelenti, hogy mától nem lehet senki klubtag Hollandiában" - írták.
A védelem azt hangoztatta, hogy a klubot nem lehet teljes egészében betiltani, ugyanis a tizenhat hollandiai szervezetnek nincsen központi vezetése, de a bíróság elvetette ezt az érvelést.
Az ügyészség szóvivője elmondta, ez az első alkalom, hogy egy országban betiltják a szerinte "az erőszak kultúráját" képviselő Hells Angels működését.
Nem most került először hasonló ügy bíróság elé Hollandiában. Korábban már megpróbálták törvényen kívül helyezni a Hells Angels helyi szervezeteit, azonban ezt a legfelsőbb bíróság végül 2009-ben elutasította.
Az országban több motoros klubot is bűnszövetkezetnek minősített és betiltott már a bíróság, legutóbb a Bandidost és a Satudarah-t.
A világ több mint ötven országában jelen lévő és sok ezer tagot számláló Hells Angels gyökerei a negyvenes évek végi Egyesült Államokba nyúlnak vissza, szélesebb ismertségre csak a hatvanas években tett szert. A közvélekedés szerint bűnszervezet, a klub azonban állítja, hogy legfeljebb egyes tagjai tekinthetőek bűnözőknek, maga a szervezet a törvényeket betartva működik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06