Közlekedés
Áprilisban még járhatnak vonatok Debrecen és Balmazújváros között
A Debrecen-Füzesabony vasútvonalon áprilisban, a korábbi hírekkel szemben, még járnak a vonatok, egyelőre nem kell pótlóbuszokkal utazni.
2019.03.29 01:30ma.huA vasúttársaság korábban arról tájékoztatott, hogy a személyszállítás áprilistól decemberig tartó, mintegy nyolchónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges.
A térségben folyó régészeti feltárások csúszása miatt azonban áprilisban még nem lesz kőszállítás, így a vonatközlekedésben sem lesz korlátozás - jelezte a MÁV.
A szállítások várhatóan csak májustól kezdődhetnek meg: a Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű-fuvartól mentesül a közúthálózat.
Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ március 21-én azt közölte az MTI-vel, hogy három egykori település maradványaira bukkantak a régészek a BMW Group leendő zöldmezős beruházásának is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén.
Közleményük szerint a 400 hektáros területen a debreceni Déri múzeum szakembereinek irányításával három múzeumból százötvenen vesznek részt a feltárásban. A beruházási területen lévő tizenöt régészeti lelőhely közül tizenegyet érintenek teljes felületű megelőző feltárások, összesen több mint 240 ezer négyzetméteren.
A feltárásokon jelenleg kilenc csapat dolgozik tíz-tizenegy régész vezetésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


