Baleset
Átesett egy vak férfi egy autón, ami megsérült - a bíróság bűnösnek találta
60 ezres kárt okozott.
2019.02.16 12:37ma.huBűnösnek találta a bíróság a súlyosan látássérült N. Zoltánt, aki átesett egy luxusautón. Szerinte szabálytalanul parkolt a járdán a jármű.
A tiszteletbeli polgárőrnek a bűnügyi költségeken kívül rongálás miatt 60 ezer forintot kell fizetnie. A férfi felháborítónak és teljesen abszurdnak tartja az ítéletet - írja a Blikk.hu
"Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a bíró közölte, hogy bűnös vagyok. Azt gondoltam, nincs igazság a földön, ha ez velem megtörténhet. Gondolom, az sem növelte az esélyeimet, hogy az ellenérdekelt fél egy rendőr. Ő valamiért hitelesebb a bíróság szemében, mint egy súlyosan sérült ember" - méltatlankodott Zoltán az ítélethirdetés után.
"Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de, hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos! - mondta.
A hatóság álláspontja szerint a kocsi nem szabálytalanul parkolt, Zoltán pedig szándékosan rongálta meg a járgányt, többször belerúgott, 60 ezres kárt okozva, amiért most benyújtották neki a cechet.
"Ha nem állt tilosban az autó, hogyan tudtam én, a vak ember megtalálni és megrongálni? Vicc az egész! A rokkantsági nyugdíjam 70 ezer forint, ebből kell a büntetést kifizetnem" - panaszolta a férfi.
Ügyvédje nagyon bízott abban, hogy a bíróságon felmentő ítélet születik. "Óriási tanulság ez az ítélet minden fogyatékkal élő ember számára. A környezet figyelmetlensége miatt még ők kerülhetnek bajba. Sajnos, itt is ez történt" - vélekedett dr. Lichy József.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06