Európai Számvevőszék
Dízelbotrány: az autógyártók a szigorúbb új kibocsátási szabályokat is kijátszhatják
A laboratóriumban, illetve közúton mért CO2 (szén-dioxid)-kibocsátási szintek közötti nagy eltérés kezelésére és az NOx (nitrogén-oxid)-kibocsátás mérésére új vizsgálatokat vezettek be.
2019.02.07 15:34MTIA dízelbotrány 2015-ös kezdete óta javultak ugyan a gépjárművek károsanyag kibocsátására vonatkozó uniós jogszabályok, azonban előfordulhat, hogy a frissen bevezetett vizsgálati rendszerek kijátszására is új megoldásokat találnak a gyártók - figyelmeztetett az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke csütörtökön.
Az uniós számvevők jelentésében kedvezően értékelték a piacfelügyelet terén megfigyelhető javulást.
Mint közölték, a dízelbotrány arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy felgyorsítsa a károsanyag-kibocsátás területén már elindult jogalkotási kezdeményezéseket, illetve új lépéseket tegyen. A járművek uniós kibocsátás-ellenőrzési rendszere is számos ponton módosult. Mivel több új szabály még nem lépett hatályba, korai lenne azt értékelni, hogy megoldódtak-e a problémák, azonban már így is több nehézség mutatkozik az új vizsgálati rendszer alkalmazásával kapcsolatban - mondták.
A számvevők szerint az új NOx (nitrogén-oxid)-kibocsátás vizsgálatának bevezetése az új dízelmotoros gépjárművek kibocsátásának jelentős csökkenéséhez vezetett, de a hatás még nagyobb lett volna, ha a 168 mg/km-es határérték helyett az eredetileg javasolt, 128 mg/km-es átmeneti NOx-határértéket fogadták volna el. Véleményük szerint a módosítások csak egy bizonyos idő után fogják éreztetni jótékony hatásukat.
A számvevők arról is tájékoztattak, hogy az Európai Bizottság immár felülvizsgálhatja a nemzeti típusjóváhagyó hatóságok munkáját, maga is vizsgálhat járműveket, visszavonhat vagy felfüggeszthet típusjóváhagyásokat, és szankciókat szabhat ki. A forgalomban lévő járművek vizsgálata immár kötelező a tagállamokban, és ilyen vizsgálatot már érdekelt harmadik felek is végezhetnek.
A laboratóriumban, illetve közúton mért CO2 (szén-dioxid)-kibocsátási szintek közötti nagy eltérés kezelésére és az NOx (nitrogén-oxid)-kibocsátás mérésére új vizsgálatokat vezettek be.
Noha már eddig is több mint 10 millió járművet hívtak vissza, évekbe telhet, amíg a városi levegő minősége jelentősen javul, tekintve, hogy még sok szennyező gépjármű közlekedik az utakon - húzta alá az uniós számvevőszék.
A botrány azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A legnagyobb európai autógyártó vállalat elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érintett, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


