Közlekedés
Tiltakozás miatt elnémították a zenélő aszfaltot
Nem vált be a zenélő aszfalt az észak-hollandiai Frízföldön, a tartomány himnuszának első taktusait lejátszó speciális burkolatot néhány nap múltán el kellett távolítani a közeli település lakóinak tiltakozása miatt.
2018.04.14 04:08MTI
A Jelsum falu közelében pénteken lefektetett zenélő aszfalton akkor csendült fel a frízföldi himnusz, ha az autósok a maximálisan megengedett 60 kilométeres sebességgel, azt nem meghaladva hajtottak át rajta. Sok autós azonban, főleg a szombat éjjel megszaporodó taxisok, erősen felgyorsított a táblával is jelzett szakaszon, mert kíváncsi volt, hogy magasabb sebességnél is zenélő hangot adnak-e ki az aszfaltba vájt rovátkák.
A környékbeli lakosokat - mint mondták - "őrületbe kergette" ugyanannak a dallamnak az örökös ismétlődése, a nagyobb sebesség okozta és a szél által is felerősített zaj megzavarta a nyugalmukat, álmatlan éjszakákat okozott nekik. Volt, aki "lelki terrorról" beszélt.
A panaszok miatt a hatóságok kedden felszedték a 80 ezer euróba kerülő zenélő burkolatot, amely a kezdeményezők szerint a viccességén kívül a közlekedésbiztonságot is szolgálta volna, mert a sebesség csökkentésére ösztönözte (volna) az autósokat. Megideologizálták a balul elsült projektet azzal is, hogy úgymond jól beleilleszkedik a frízföldi székhelynek, Leeuwardennak, mint Európa egyik idei kulturális fővárosának a programjába.
Frízföld egy saját nyelvű és kultúrájú tartomány Hollandia északi részén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


