Vasúti közlekedés
Változik a Keletit érintő vonatok közlekedése
Karbantartást végeznek a budapesti Keleti pályaudvaron és a Kőbánya-felsőig tartó szakaszon szombattól július 7-ig, emiatt változik több vonat menetrendje, útvonala és végállomása.
2017.06.14 13:27MTISzombat-vasárnap a Tulipán InterCity a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul, a Holló InterCity pedig oda érkezik. A Budapest, Békéscsaba és Lőkösháza közötti nemzetközi és belföldi InterCity vonatok, továbbá a belföldi gyorsvonatok is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek a Keleti helyett - olvasható a Mávinform közleményében.
Szintén a hétvégén az egri és a sátoraljaújhelyi vonatok Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem járnak. A szolnoki gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok nem közlekednek.
Jelezték: a nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás. Szombaton és vasárnap a Budapest-Szob-Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatit használják. A Hortobágy nemzetközi EC vonatpár a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik, Kelenföldön lehet fel- és leszállni.
Kitértek arra is, hogy jövő hétfőtől (június 19-től) 23-ig, 26-tól 30-ig, továbbá július 3-tól 7-ig a Budapest-Hatvan és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A gödöllői és a munkanapi sülysápi személyvonatoknak a Keleti pályaudvar helyett Kőbánya-felső lesz a kiinduló és a végállomásuk. A Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső között mindkét irányban a gödöllői vonatokhoz az egri és a sátoraljaújhelyi vonatokkal biztosítják az eljutást.
Jövő hétfőtől július 7-ig a Budapest és Kelebia közötti személyvonatok végállomása Kőbánya-Kispest lesz a Keleti pályaudvar helyett.
A vasúttársaság arra kéri utasait, figyeljék az állomásokon elhelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál is, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


