Autóipar
Így égett egy Tesla Kínában, apró robbanások mellett
Kigyulladt egy Tesla - komoly kártérítést követel a tulajdonosa.
2017.04.24 18:32ma.huMég februárban gyuladdt kie egy Tesla Model X Kínában, miután betonfalnak ütközött, megpördült és a mögötte érkező jármű frontálisan belerohant.
Az eset után hiába próbálták kinyitni a Model X sólyomszárnyait, nem működtek, így nem is tudtak azonnal kiszállni a járműből, amely a baleset után lángra kapott. Végül az első ajtókon keresztül tudtak kijutni, miután a középső üléssorról előre másztak. A tulajdonosok bár nem sérültek meg súlyosan, 1 millió dolláros kártérítést követelnek a Teslától.
Az eset után a Tesla közleményt is kiadott, amelyben leszögezték, hogy a balesetben nem sérült meg senki komolyabban és az, hogy egy jármű kigyullad egy nagysebességű frontális ütközés után, előfordul a belsőégésű motorral szerelt autóknál is. Sőt, utóbbiak esetében a jelenség sokkal gyakoribb, mint az elektromos autóknál.
A Tesla China vizsgálja a baleset körülményeit de azt visszautasították, hogy kártérítést fizessenek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 20:31 Izrael nem vonul ki Gázából
- 18:29 Három érmet szereztek a magyarok a világ egyik legnagyobb hosszútávú kajak-kenu versenyén, a Sellán
- 16:28 Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
- 14:27 Egész héten meleg, napos idő várható
- 12:26 Tanács Zoltán: kormány-előterjesztés készül a Planetárium jövőjéről
- 10:25 Vegyszeradagolási probléma miatt kórházba került az Igali Gyógyfürdő több vendége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


