Közlekedés
Tíz éve álltak forgalomba az első Siemens Combino villamosok Budapesten
Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.
2016.07.01 07:14MTITíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.
Az új Combinók a 4-es és 6-os vonalára, azaz a nagykörútra kerültek, amely a legforgalmasabb Budapesten. A járművek akkor a világ leghosszabb egyterű villamosai voltak a maguk 54 méteres hosszával. Ezt a rekordot a szintén Budapesten pár hónapja forgalomba állt hosszú CAF Urbos villamosok vették át, a spanyol gyártó járművei két méterrel hosszabbak.
A megrendelt negyven villamos első példánya 2006. március 14-én érkezett meg, az utolsót pedig 2007 májusában szállították a magyar fővárosba. A negyven villamos vásárlására, valamint az egyéb járulékos beruházásokra - mint például a körúti pálya, a peron és a vezeték átépítése, a remizek átalakítása - negyvenmilliárd forintot költöttek.
A szerelvényeket mintegy kétéves késedelemmel szállította le a Siemens-Kiepe konzorcium, mert a járművek alumíniumvázát acélra cserélték.
Ajtóhibák miatt Demszky Gábor akkori főpolgármester 2006. július végén leállíttatta a villamosokat, majd rongálások miatt az önkormányzati választásokig kivonták a szerelvényeket a forgalomból. Ez idő alatt egyébként a Siemens kicserélte a villamosok hajtóművét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


