Közlekedés
Ingyenes! Vezetéstechnikai tréningprogramot indít az NFM
Több mint 800 járművezető számára kínál ingyenes lehetőséget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) arra, hogy biztonságos körülmények között fejlesszék vezetői ismereteiket és képességeiket egy vezetéstechnikai tréning keretében.
2016.02.25 15:16MTIA közleményben idézték Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki a Jól Vezess program mogyoródi sajtótájékoztatóján elmondta: a programban a sokat tapasztalt, gyakorlott vezetőknek is érdemes részt venniük, mert az "élményalapú" fejlődési lehetőség a váratlan szituációkból eredő rossz döntéseket és pánikhelyzeteket is elkerülhetővé teszi.
Tízből kilenc közlekedési balesetet a sofőrök hibás magatartása - leggyakrabban a sebesség helytelen megválasztása -, a vezetési képességek hiányossága okoz - írta az NFM. A vezetéstechnikai képzések során a járművezetőket a vészhelyzetek felismerésére és elhárítására készítik fel - tették hozzá.
Az NFM új kezdeményezése a biztonságtudatos közúti közlekedés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. A tréningekre öt járműkategóriában lehet jelentkezni: motorkerékpár, személygépkocsi, teherautó vagy nehézpótkocsi, autóbusz, valamint ADR (veszélyes áruk szállítása). Az oktatásokat korcsoportokhoz és fő kockázati tényezőkhöz igazodva alakították ki.
A pályázati lehetőség részleteiről a www.jolvezess.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, itt lehet regisztrálni a vezetéstechnikai tréningekre is. Az oktatás egyik helyszíne a Hungaroring Groupama Tanpálya, amelyen Tasó László és Michelisz Norbert autóversenyző egy közös próbakör megtételével nyitotta meg a tréningprogramot - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


