Lapszemle
Gázra lép Magyarországon az Audi
Összességében visszafoghatja beruházásait az Audi, ám az Audi Hungariánál a győri gyárban mégis minden idők legjobb évére számítanak; további fejlesztéseket hajtanak végre, a létszámot nem csökkentik.
2016.01.04 07:41MTIA Népszabadság közlése szerint a Volkswagen-csoport dízelautóit érintő szoftverbotrány ellenére az Audi - melynek motorjai Győrben készülnek ugyan, de a különböző típusokba már az adott márka gyáraiban szerelik be őket - eladási statisztikái nem csökkentek.
A lapnak Peter Kössler, a győri kft. ügyvezetésének elnöke azt mondta: a dízelmotorok egyáltalán nem szorultak háttérbe, kizárólag a szokásos ingadozás tapasztalható a benzinnel és a dízellel hajtott autók között.
A lap kitért arra is, hogy magyar szempontból különösen fontos, hogy a botránynak lesz-e olyan következménye, amely miatt Győrben létszámleépítésre kényszerülhet a konszern. Mint írták, most a győri gyár vezetésében határozottan kijelentették: dolgozóik száma egyáltalán nem csökken, sőt speciális tudással rendelkező szakembereket továbbra is rendületlenül keresnek. Jelenleg 11 500 munkatárs dolgozik közvetlenül náluk, de a beszállítókkal együtt legalább e létszám duplájának teremtenek megélhetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Napokig szenvedhetett egy elütött macska Cegléden, gazdája nem vitte orvoshoz
- 16:51 Lejárt Fekete-Győr András Orbán-rezsimtől kapott börtönbüntetésének próbaideje
- 14:30 Megdöbbentek az állatvédők, miután rejtélyes rosszulléteket produkáltak a gólyák
- 12:27 Ezer éve nem látott szuper El Niño alakulhat ki
- 10:09 Több mint 200 milliárd forint segítheti a vállalkozások fejlesztését
- 8:59 Fekete-Győr András Toroczkainak: Adja vissza a mandátumát és tűnjön el a közéletből!
- 6:57 Politikai foglyokért imádkozott a KDNP - de kiket tartanak annak?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


