Ralisport
Szalayék készülhetnek a marokkói rajtra
A gépátvétellel elkezdődött az Africa Race tereprali verseny Monacoban. Mindkét magyar egység megfelelt a feltételeknek, így készülhetnek a 30 órás kompozásra, aztán pedig a keddi, marokkói rajtra.
2015.12.27 19:18ma.huAz Opel Dakar Team autós párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László, valamint a Qualisport kamionos triója, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László is rutinos sivatagjáró, így mindkét magyar egység gond nélkül teljesítette a gépátvételt - írja a telesport.hu.
"Régen egyébként nagyon soakt izgultam, hogy átmegy-e az autó. Megfelel az ülés, a kormány a bármi a biztonsági öv a tűzoltó. A benzintank, azzel például rengeteg problémánk volt 20 évvel ezelőtt, sőt a csövezést is hegesztettük mikor legelőszőr ide jöttünk. most már azért 20 év tapasztalatával ilyenek nem fordulnak elő" – nyilatkozta Szalay Balázs az M1 csatornának.
Az Africa Race idén különleges helyszínen, Monacóban kezdődött. A hivatalos rajt után a 31 motoros, 38 autós és hét kamionos egység a franciaországi Sete városának kikötőjébe indult. A mezőny 30 órás komputazást követően kedden hajnalban érkezik meg Nadorba, a 12 szakaszból álló Africa Race tényleges rajtjához.
A tavalyi balesete után felépülő navigátor Bunkoczi László az M1-nek arról is beszélt, hogy egyszer még szeretne visszatérni a napsütötte Monacóba.
"Fantasztikus érzés itt lenni ez tényleg az autósport Mekkája. A Montecarlo rallytól kezdve a Froma 1-es futamig. Most innen indul az Africa Race mindenképpen nagyszerű érzés és pont azon mosolyogtunk, hogy nekem a bakancslistámon van még egy Montecarlo Rally, amit szeretnék egyszer végig csinálni" – mondta Bunkoczi.
A Dakar rali klasszikus útvonalán zajló verseny idén is három országot érint. Marokkóból indulva Mauritánián halad át a mezőny, a január 10-ei befutó pedig Szenegál fővárosában, Dakarban lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


