Rövidül az útvonal
Nő a Pozsony-Rajka között közlekedő autóbusz járatsűrűsége
Október elsejétől nő a Pozsony és a határ menti, magyarországi Rajka között közlekedő autóbusz járatsűrűsége, egyben rövidül a járat útvonala.
2015.10.01 02:30MTIA 801-es számú Rajka-Pozsony nemzetközi buszjáratra, amely a pozsonyi tömegközlekedés részeként 2010 októberétől közlekedik, az ötéves évfordulón több változtatás is vár. Ezek közül az egyik, hogy a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) megnövelte az eddig reggel 5 és este 23 óra között óránkénti rendszerességgel induló buszok járatsűrűségét. Így az autóbuszok október elsejétől munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején már nem egyórás, hanem félórás rendszerességgel indulnak majd mindkét irányba. A buszok menetrendje napközben, a hétvégéken és ünnepeken változatlan marad.
További változás, hogy csütörtöktől rövidül az eddig a Pozsony belvárosában lévő Szlovák Nemzeti Színház épülete és a rajkai Bem apó utca között közlekedő buszok útvonala. Az új menetrend szerint a 801-es járat Rajkától már csak Pozsony-Oroszvár vasútállomásig közlekedik majd, ahol az utasok több más, Pozsony belvárosába közlekedő járatra szállhatnak át.
Az új, részletes menetrend a www.dpb.sk honlapon is elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


