Harminchat új trolibusz áll forgalomba
Napokon belül megkezdődik az új Solaris-Skoda trolibuszok tesztüzeme
Harminchat új trolibusz - köztük húsz csuklós - áll forgalomba.
2015.08.27 12:07MTINapokon belül megkezdődik az új Solaris-Skoda trolibuszok tesztüzeme Budapesten. Szeneczey Balázs, a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a járművek csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta, hogy harminchat új trolibusz - köztük húsz csuklós - áll forgalomba.
Szeneczey Balázs szólt arról, hogy a Skoda-Solaris-szal 2014 végén írták alá a szerződést. A Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés elnevezésű, európai uniós támogatásból megvalósuló 18 milliárd forintos projekt 108 új trolibusz vásárlására adott lehetőséget a fővárosnak.
Ebből most 36 járművet vettek 5,7-5,8 milliárd forint értékben. A többi trolibusz akkor érkezhet, ha a szükséges forrás rendelkezésre áll majd - mondta a főpolgármester-helyettes. Közlése szerint az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta, hogy az új trolik "önjárók" is, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Közlése szerint a típusengedély megvan, minden apróbb kis hibát kijavíttatnak a szállítóval, illetve a járművek megkapták az engedélyeket a közlekedési hatóságtól.
A próbajárat alapvetően a 74-es trolivonalon közlekedik majd - mondta Dabóczi Kálmán. A tesztüzem során kétezer kilométert kell az új járműveknek megtenniük, ötszáz kilométert hibamentesen kell tudniuk teljesíteniük - fűzte hozzá.
Dabóczi Kálmán szólt arról is, hogy szerinte indokolt lenne változtatni a trolik vonalszámozásán. Mint kifejtette, 1933-ban volt már troliközlekedés Budapesten, majd a második világháború után 1949-ben indították újra. A trolik számozása a 70-es számozástól kezdődik Sztálin akkori, 70 éves születésnapjához igazodva - jegyezte meg.
A BKK vezérigazgatója ennek kapcsán azt mondta, felmerül a kérdés, meddig kell még ezzel a vonalszámozással "emlékművet állítani" ilyen történelmi szereplő előtt. Szavai szerint, ha egy személyben rajta múlna a döntés, akkor "ezt a fajta megemlékezést egy új vonalszámozással lezárná". Az ügyben egyeztetnek majd a fővárossal - jegyezte meg Dabóczi Kálmán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


