Jogszabályváltozás
Augusztustól hatályosak a közlekedési kártya szabályai
Augusztusban lépnek hatályba a módosított személyszállítási törvénynek a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai, amelyek - egyebek mellett - kimondják, hogy az utazási kedvezmény igénybevétele a kártya kiváltásához köthető, amennyiben utazási szolgáltatásra szolgáló elektronikus kártyát bocsátanak ki.
2015.07.29 23:30MTIA parlament június végén döntött a személyszállítási törvény módosításáról, ennek a jogszabálynak a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai augusztus első napján lépnek hatályba.
A törvény úgy határozza meg a közlekedési kártyát, hogy az megfelel az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszer feltételeinek és - kormányrendeletben meghatározott - utazási okmányként használható.
A közlekedési kártya, mint másodlagos kártya - amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak - a tulajdonosa kérelmére, a személyi igazolvány kártyájához hozzárendelhető.
A kártyához a felhasználónak előbb regisztráltatnia kell magát. A hét elején megjelent kormányrendelet a regisztrációval összefüggő feladatokat a fővárosi kerületi és a járási kormányablakokra, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalára bízza.
A regisztráció a következő adatok felvételét jelenti: a kártyát használni kívánó személyazonosító adatai, lakcíme, fotója és - ha a 14. életévét betöltötte - az aláírása is szükséges.
Végül kimondja a törvény: amennyiben az utazási szolgáltatásra elektronikus kártya kerül bevezetésre, jogszabály a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételét közlekedési kártya használatához kötheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


