Kiterjesztett valóság
Óriáskamionokat tesztelnek egyre több német útvonalon
Németországban újabb tartományokban engedélyezik, hogy több mint 25 méter hosszú óriáskamionokat (Gigaliner) próbáljanak ki a közúti forgalomban.
2015.07.24 01:30MTI
A közlekedési minisztérium szerdai közleménye szerint a 16 tartomány közül már 12-ben közlekedhetnek az óriáskamionok a kijelölt útszakaszokon, többnyire autópályákon.
A tárca tervei szerint a vizsgálatot 2016-ig folytatják, majd a teljes úthálózaton engedélyezik a Gigalinerek használatát, amelyek akár 25,5 méter hosszúak és 44 tonnásak lehetnek.
Az új típus bevezetésének pártolói szerint a hagyományos kamionoknál másfélszer több rakomány szállítására alkalmas Gigalinerek révén csökkennek a fuvarozási költségek, kevesebb teherautóra, kamionra lesz szükség, és mérséklődik a károsanyag-kibocsátás.
Az ellenzők viszont azt állítják, hogy a költségek csökkenése a vasúti fuvarozás rovására növelné a közúti fuvarozás versenyképességét, ezért egyre nagyobb lenne a forgalom az utakon, növekedne a szén-dioxid-kibocsátás, és visszaszorulna a környezetet kevésbé károsító vasúti szállítmányozás. Ráadásul a Gigalinerek bevezetése az adófizetőket is megterhelné, mert infrastrukturális fejlesztéseket tenne szükségessé, egyebek között meg kellene erősíteni miattuk az autópályahidakat, és át kell alakítani a pihenőhelyeket, parkolókat.
A közlekedési minisztérium 2012-ben kezdte el a vizsgálatot. Szerdai közleménye szerint az eddigi tapasztalatok nem igazolják az aggodalmakat. Az újgenerációs kamionok nem növelik a közlekedési infrastruktúra fenntartásának költségeit, nem terelik át a vasúti fuvarozási ágazat forgalmát az utakra, és 15-25 százalék közötti mértékű megtakarítás érhető el velük az üzemanyag-fogyasztásban.
A tárca szerint biztonsági kockázatok sem merülnek fel, mert az óriáskamionok féktávolsága nem nagyobb a hagyományos kamionokénál, vezetésük pedig nem okoz nagyobb stresszt vagy más pszichológiai megterhelést a sofőröknek.
A közlemény szerint jelenleg 45 fuvarozó cég vesz részt a kísérleti programban, összesen 119 Gigalinerrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06