Leszakadt egy felsővezeték
Nem járnak a vonatok Aszód és Gödöllő között
Nem járnak a vonatok Aszód és Gödöllő között, ahol péntek délután leszakadt a vasúti felsővezeték az egyik vágány fölött.
2015.06.19 19:19MTIAz utasokat pótlóbuszok viszik, jelentős késésekre kell számítani a miskolci vonalon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Közölték: a vezetékek vizsgálata miatt késő délután Aszód és Gödöllő között mindkét vágányt ideiglenesen lezárták. A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon jelentős, egy-másfél órás késésekkel kell számolniuk az utasoknak.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: Gödöllő és Aszód között pótlóbuszokat állítottak forgalomba, valamint az utasok vasúti bérlettel felszállhatnak a gödöllői HÉV járataira is.
A Mávinform korábban arról tájékoztatott, hogy egy Sátoraljaújhelyről Budapestre tartó gyorsvonat áramszedője eltörött, és leszakította a felsővezetéket az érintett szakaszon. A vonat jelenleg is ott vesztegel, az utasokat várhatóan egy másik szerelvényre szállítják át.
Hozzátették: a szakemberek elkezdték a felsővezeték vizsgálatát és a helyreállítást, a munka péntek estig biztosan eltart. A menetrend szerinti közlekedés várhatóan csak szombat hajnalra állhat helyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


