Túraautó-vb
Michelisz az élről kezdheti a második vasárnapi futamot
Michelisz Norbert a 10. helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának szombati időmérő edzésén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében a második vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2015.05.02 16:13MTI
MTI/Marjai János
A Zengő Motorsport Honda Civicjét kormányozó harmincéves pilóta az első versenyt majd a kvalifikáción elért tizedik helyének megfelelő rajtkockából kezdi meg, ezen a viadalon a szombati időmérőn leggyorsabb francia Yvan Muller (Citroe:n C-Elysée) startolhat az első helyről.
Az időmérő első, húszperces szakaszát a negyedik percben piros zászlóval félbe kellett szakítani, mivel az olasz Gabriele Tarquini a hármas kanyar utáni kigyorsításnál elveszítette uralmát a Honda Civic felett, és nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, majd a pályára visszacsúszva állt meg. A korábbi Forma-1-es pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, autóját azonban a pályamunkásoknak el kellett szállítaniuk, így a kvalifikáció néhány percig szünetelt.
Michelisz az első részt - amelyből a legjobb tizenkettő jutott tovább a következő szakaszba - a kilencedik helyen zárta, aztán a második, tízperces etapban a tizedik helyen végzett. Ezzel eldőlt, hogy a vasárnap délutáni második futamban ő rajtolhat majd az élről, mivel a WTCC-ben az időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben startol a második versenyen.
"Az időmérő első szakasza után egyértelmű volt, hogy ma nem tudunk beférni az első három közé, ezért egy kicsit változtattunk a stratégián" - nyilatkozott Michelisz, majd hozzátette, nem a tizedik hely megszerzését tűzte ki célul, mert abban benne lett volna a kockázat, hogy esetleg csak tizenegyedikként zár. - "A nyolcadik és a tizedik hely között próbáltunk végezni, hogy a második futamra egy első vagy második soros rajthelyet csípjünk el. Az egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanakkor bízom abban, hogy holnap jól sikerül a rajt, és elegendő lesz a tempóm ahhoz, hogy legalább a dobogós helyezésekért harcban legyek."
A legjobb öt pilótát felvonultató harmadik részben, amelyben minden versenyzőnek egy mért kör megtételére volt lehetősége, a kvalifikáción végig brillírozó, négyszeres vb-győztes Muller - akinek a nevéhez fűződik a mogyoródi körrekord - legyőzhetetlennek bizonyult.
Az első futamot vasárnap 13.30-tól, a másodikat pedig 14.40-től rendezik meg a Hungaroringen.
MTI/Marjai János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


