Fuvarozás
Könnyítéseket is tartalmaz az ekáer-törvény végrehajtási rendelete
A piaci igényeknek megfelelően számtalan könnyítést javasol az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerről (ekáer) szóló törvény végrehajtási rendeletének tervezete, ezek között szerepel, hogy a kockázati biztosíték számításának ideje 60 napról 45 napra rövidül.
2015.02.19 17:47MTIA kormány honlapjára csütörtökön felkerült rendelettervezet máris véleményezhető - hívja fel a figyelmet a szaktárca. A tervezet szerint bővülnének a mentesülési szabályok is. Így például 200-ról 500 kilogrammra, illetve 250 ezer forintról 1 millió forintra emelné a gazdasági tárca a kockázatos élelmiszereknél a bejelentési kötelezettség határértékét.
A parlament pénteken szavaz az ekáer- törvény módosításáról, amelynek az a legfontosabb újdonsága, hogy a részletszabályok kikerülnek belőle, viszont ezek megállapítása a szakminiszter kötelezettsége lesz. Ezeket tartalmazza a végrehajtási rendelet tervezete.
A jogszabály szerint az Európai Unió más tagállamából Magyarországra, akár innen külföldre, továbbá belföldön belül is csak ekáer számmal lehet fuvarozni útdíjköteles - 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű - járművel.
A ekáer számot az exportáló feladónak, import terméknél a magyar címzettnek, belföldi fuvarozásnál pedig szintén a feladónak kell megkérnie.
A számhoz az ügyfélkapun történő regisztrációval megszerzett felhasználónévvel és jelszóval lehet hozzájutni. Minden szám egy fuvart takar.
A tervezet mentesíti a ekáer-szám megkérése alól a 20 kilométeren belüli szállítást. Ehhez egy évre szóló egyedi mentesítést kell kérni, amelyet a lejáratát megelőzően, legfeljebb 90 nappal lehet meghosszabbítatni.
A rendelet tervezete meghatározza a kockázatos termékek fuvarozásának feltételeként támasztott, kockázati biztosíték nyújtásának részletszabályait is. A biztosítéknak folyamatosan el kell érnie a bejelentést megelőző 45 napban szállított kockázatos termékek együttes, áfa-nélkül számított ellenértékének a 15 százalékát.
A tervezet nagyobb része - a törvénymódosítással együtt - március elsején lép hatályba, leszámítva a biztosítékadási szabályokat, amelyeket március 11-től kell alkalmazni. Néhány - a szám kiadásához kapcsolódó, informatikai fejlesztést igénylő - szabály hatályba lépésének ideje viszont csak április 1.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


