Pénteken az olaszok is sztrájkba lépnek
Folytatódik a szerb vasutassztrájk - járatkimaradások, késések csütörtökön
Csütörtökre is munkabeszüntetést hirdetett a szerb vasút, emiatt az érintett vonalakon továbbra is járatkimaradásokra, jelentős késésekre, menetrendi változásokra kell számítani. Pénteken az olasz vasutasok is sztrájkolni fognak.
2014.11.13 08:44MTI
freedigitalphotos.net/papaija2008
A Mávinform közleménye szerint a szerbiai munkabeszüntetés érinti a Belgrád-Budapest közötti Avala nemzetközi EuroCity vonatot is. Szabadka és a Keleti pályaudvar között - az Avala nemzetközi vonatrésze helyett belföldi személykocsikkal - vonat közlekedik.
Az Avala EC Prágából érkező járata a Keleti pályaudvarról visszaindul Prágába. A Mávinform információi szerint az olasz vasúton pénteken 0 órától este 9 óráig készülnek sztrájkra.
Emiatt az olasz vasút belföldi vonatközlekedésében vonatlemondásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani. A Magyarországon váltott jegyeket, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatérítik az utasoknak vagy más időpontra érvényesítik a menetjegyet.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy utazásuk megkezdése előtt érdeklődjenek a nemzetközi tudakozóknál, vagy a MÁVDIREKT 40-49-49-49-es telefonszámán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


