A hellyeggyel rendelkező utasok leszállásáig
Mintegy másfél órát állt egy Railjet Hegyeshalomnál
Mintegy másfél órát állt egy Railjet csütörtökön a magyar-osztrák határon Hegyeshalomnál, a Bécsbe tartó vonat addig nem indulhatott tovább, amíg a helyjeggyel nem rendelkező utasokat le nem szálltak róla.
2014.10.23 16:24MTISzabó Anett, a MÁV-Start Zrt. szóvivője elmondta, hogy a leszállított utasok egy régiós szerelvénnyel utazhattak tovább Bruck an der Leithába, ahol egy másik szerelvényre át kell szállniuk, hogy eljuthassanak Bécsbe.
Közölte: az elővételes jegyvásárlások adatai szerint a szerelvényre már egy hete 80-90 százalékos volt a foglalás, ezért jelezték az osztrák vasúttársaságnak, hogy több kocsival kellene indítani a szerelvényt.
A szóvivő hozzátette: az osztrák vasúttársaság vonata zárt szerelvény, ezt azt jelenti, hogy csak ők tudnak gondoskodni annak bővítéséről. Az osztrák vasúttársaság azonban azt jelezte, hogy nincs erre szabad kapacitása.
A magyar társaságnak sem volt szabad szerelvénye, így nem tudtak mentesítő vonatot indítani - mondta Szabó Anett. Kifejtette: a probléma oka az, hogy nemzetközi járaton a menetjegyen felül nem kötelező a helyjegy megvásárlása.
Ha valaki nemzetközi vonalon szeretne utazni, eldöntheti, kifizet-e 3 eurót a menetjegyen felül azért, hogy biztosan legyen számozott ülőhelye vagy megkockáztatja, hogy állva utazik. Ezzel a lehetőséggel élnek is az utasok - jegyezte meg.
Szabó Anett közölte: az érintett szerelvényen már nem volt szabad ülőhely és az osztrák vasúttársaság eldönthette, hogy így továbbengedi a vonatot vagy nem. Azok voltak jogosultak továbbutazni, akiknek volt helyjegyük.
A szóvivő kiemelte, hogy a menetjegy nem vonatra szól, hanem viszonylatra, a helyjeggyel viszont konkrét vonaton lehet csak utazni - jegyezte meg.
Szabó Anett hangsúlyozta: Hegyeshalomnál a teljes felelősségi kört a magyar vasúttársaság átadja az osztráknak, így a magyar vasúttársaságnak nincs hatásköre és jogosultsága semmire a határon túl.
Az Index információi szerint a vonaton, amely 9 órakor indult el Budapestről, akkora volt a tömeg, hogy a kelenföldi állomáson alig lehetett felszállni, a folyosókon sem volt már hely. A határon az osztrák vasutasok mintegy kétszáz embert szállítottak le a szerelvényről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06