Békéscsaba és az országhatár között
Felújítják a 47. számú főutat
A békés megyei szakasz beruházási költsége 8,94 milliárd forint, a Csongrád megyei szakasz 7,94 milliárd forintba kerül.
2014.08.14 19:42MTI
Folyamatban van a 47. számú főút felújítása Békéscsaba, Orosháza és a megyehatár között, a nyertes kivitelező augusztus közepén kezdi el az aszfaltburkolat bontását - mondta el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő társaság kommunikációs vezetője.
Loppert Dániel kiemelte: a beruházás több mint 54 kilométer hosszúságban érinti a Debrecen-Szeged közötti 47-es főutat Békés és Csongrád megyében. Az autósok és a kerékpárosok 2015 év végén már a felújított úton közlekedhetnek.
A Békéscsaba elkerülő-Orosháza elkerülő-Hódmezővásárhely szakaszt felújítják, Békés megyében 34,4 kilométer hosszúságban, Csongrád megyében 19,7 kilométeres szakaszon kiszélesítik és megerősítik a burkolatot az EU előírásoknak megfelelően. A beruházás keretében kerékpárutak is épülnek.
A projekt az Új Széchenyi Terv keretében, uniós források segítségével valósul meg. A békés megyei szakasz beruházási költsége 8,94 milliárd forint, a Csongrád megyei szakasz 7,94 milliárd forintba kerül.
Békés megyében a főút korszerűsítésével párhuzamosan felújítják a MÁV vasúti felüljárót Orosházánál, a Szarvas és Mezőhegyes közötti szakaszon. A főút mellett 28 kilométer hosszú új kerékpárutat építenek, és korszerűsítik a főút átkelési szakaszát Csorvásnál. A tömegközlekedési megállókat 17 helyen újítják fel.
A csongrádi szakaszon kétirányú kerékpárutat építenek, valamint kerékpároshidat a Kakasszéki-csatorna felett. A tömegközlekedési megállóhelyeket 27 helyen újítják fel.
A csongrádi szakaszon a fakivágás és a cserjeirtás augusztus végén indul, a nyertes kivitelező a burkolat bontását szeptemberben kezdi el - mondta Loppert Dániel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


