Időjárási viszonyok
Nyáron is fontos az óvatosság - tanácsok a volán mögé ülőknek
A nyár közepén többen indulnak nyaralni, vagy szabadságukat, vakációjukat töltik, így az utakon is többen közlekednek. Nem szabad elfelejteni, hogy ennek az évszaknak is megvannak a sajátos közlekedési veszélyei.
2014.07.15 08:06ma.huA tapasztalatok alapján a nyári hőségben a közúti közlekedésben résztvevők türelmetlenebbek, ingerlékenyebbek, és ezért a veszélyhelyzeteket sem jól mérik fel. Többször előfordul a sebességhatárok túllépése, a szabálytalan előzések, hirtelen kormánymozdulatok és manőverek, melyek fő baleseti okok.
Az évszak másik sajátossága a váratlanul lezúduló, özönvíz szerű esőzés, mely szintén próbára teszi a gépjárművezetőket. A látótávolság hirtelen csökkenésén túl, az autósok nagy része nem számol az úgynevezett "vízen futás" veszélyeivel.
A gumiabroncs mintázata gördülés közben megtöri az útfelületen kialakult vízréteget, a mintázat árkai pedig elvezetik a vizet hátrafelé és oldalra; így az kiszorul az autógumi felfekvő felülete alól. Túlzott sebességnél nincs idő, kopott gumiabroncsnál pedig nincs hely a vízelvezetésre. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, "felfut" a vízre, és a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik.
Mindez akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a nagy sebesség kopott gumiabroncsokkal párosul. Az autógumi futó felületének bordázatát nyáron is ellenőrizni kell, zivatar idején csökkentsék a sebességüket, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat.
A sebességhatárok túllépése mellett ugyanolyan veszélyeket tartogat az indokolatlanul lassú haladás is, mely nem csak a mögöttes forgalmat akadályozza, de vezetőtársaikat olyan előzési manőverekre készteti, melyek az úgynevezett "frontális" ütközések fő okai.
Összességében a nyári hőség idején, ha tehetik:
- kerüljék a legmelegebb órákban történő elindulást,
- a gépjármű átszellőztetésével próbálják meg azt lehűteni,
- sebességhatárokat tartsák be,
- a hirtelen manőverektől, kormánymozdulatoktól óvakodjanak.
Az előzést szabályosan, arra alkalmas útszakaszon, a megfelelő irányjelzések használata mellett hajtsák végre - írja a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a police.hu oldalán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


