Ford
A kínai egykéken vesz lendületet az amerikai autóipar
A BMW tavaly szintén Kínában, a sanghaji autószalonon mutatta be először első SUV Coupé modelljét, amelyet Dél-Karolinában gyárt.
2014.04.20 21:30MTI
Kína demográfiai átalakulása nagy lehetőségeket kínál a nyugati autógyártóknak. Az egygyermekes családmodellt támogató, korábbi kínai kormánypolitika nyomán sok-sok millió kínai ma harminc év alatti egyke, "hihetetlen erőforrásokkal" - mondta az amerikai Ford autógyár értékesítési igazgatója, Jim Farley a hét végén a Dow Jones hírügynökségnek, a pekingi autószalon megnyitása előtt.
Míg a harminc év alatti amerikaiak körében a diákhitel törlesztése vagy a munkanélküliség szűkíti a piacot, addig a harminc év alatti egyke kínai "gyerekeket" kiterjedt rokonság akarja erejét nem kímélve kényeztetni, drága ajándékokkal indítani az élet harcaiba - mondta a szakember.
Éppen ezért a pekingi autószalonon kiállított modellek szemlátomást a fiatalok piacát célozzák meg. Több autógyár is kirukkolt városi terepjáró kupénak nevezett modelljeivel (SUV coupé). Ezek nagy teljesítményű városi terepjárók sportkocsitól kölcsönvett, csapott, áramvonalas tetővel. Ilyet hozott a német Mercedes és a BMW is - ezek a gyártmányok nem nagyon kelendők az Egyesült Államokban, ahol a piac idősebb, de Kínában jól fogynak - mondta a modell egyik úttörője, a BMW képviselője a hírügynökségnek.
Nem véletlenül a BMW tavaly szintén Kínában, a sanghaji autószalonon mutatta be először első SUV Coupé modelljét, amelyet Dél-Karolinában gyárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


