Közlekedési baleset
Több baleset, dugul az M5-ös
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya jobb pályatestén, Kiskunfélegyháza közelében, ahol két baleset is történt szombat délután.
2014.04.19 16:32MTIHürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: nem sokkal fél kettő után az autópálya 108-as kilométerénél eddig tisztázatlan okból felborult egy román rendszámú személyautó. A járműben négy ember ült, közülük ketten megsérültek. Az érintett szakaszon a helyszínelés idejére a belső sávot lezárta a rendőrség, a járművek a külső és a leállósávot használhatják - tette hozzá a szóvivő.
Jelezte, 15 óra körül néhány száz méterre újabb karambol történt: egy személyautó hátulról ütközött neki egy másik gépkocsinak, mely ezt követően árokba csapódott és felborult. A balesetet okozó járműben ketten ugyancsak megsérültek - közölte Hürkecz Zoltán.
Tájékoztatása szerint az M5-ös autópályának ezen a részén lassan halad a forgalom, torlódásra kell számítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


