"Előszoba"
Már a jövő évi viadalra készülnek a dakarosok
A jövő évi Dakar-rali előszobájának tartja Sebestyén Sándor, az Uniqa Sandlander Team versenyzője, hogy az idén Bognár Józseffel és a cselgáncsozó Ungvári Miklóssal együtt teljesítették a világ legnehezebb, Dél-Amerikában megrendezett tereprali-versenyét.
2014.01.23 21:24MTI
A pilóta - aki Túrkeve díszpolgára lesz - a csapat csütörtök esti, élménybeszámolóval egybekötött sajtótájékoztatóján azt mondta, a múlt szombati, valparaísói célban már a jövő januári rajton járt az esze, de örült, hogy a 2013-as után a 2014-es Dakart is sikerült teljesíteniük.
"Szerencsére semmilyen technikai problémánk nem akadt, a precíz napi karbantartásoknak köszönhetően végig hibátlan volt a Toyota" - mesélte Sebestyén. Azt is elmondta, hogy Ungvárinak a rajt előtt megígérte, végigviszi a versenyen. Bognár azt hangsúlyozta, hogy voltak vitáik a viadal közben, de amikor kiszálltak az autóból, ezeket elfelejtették.
Kiemelte, hogy Ungvári jól kiegészítette duójukat, s az olimpiai ezüstérmes dzsúdós volt közöttük a mókamester. A quados Somfai Mátyás - aki a harmadik szakaszon kénytelen volt feladni a Dakart - a balesetére emlékezve elmondta, nagy szintkülönbséget kellett leküzdeniük az ominózus szakaszon.
"Előreengedtem két ellenfelet, hogy jobban lássak, aztán óvatosan ereszkedtem lefelé, de a hegy nagyon meredek volt, a kövek elindultak a motor alatt, így inkább elengedtem a gépet, s még időben sikerült leugranom" - idézte fel kiesését Somfai.
Pócsik László csapatfőnök azt emelte ki, hogy Sebestyénék végig nagyon jól szerepeltek, s ilyen előkelő helyen magyar szériaautó még nem végzett a Dakarok történetében. Somfaival kapcsolatban azt mondta, teljesítménye példaértékű volt, amíg tagja volt a mezőnynek.
A múlt szombaton zárult 36. Dakar-ralit Sebestyénék az összetett 47. helyén zárták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06