Folytatódik a rali
Dakar - Sebestyénék tovább szárnyalnak
Újabb öt helyet javított az UNIQA Sandlander Team autós egysége a Dakar ötödik napján, kategóriájukban pedig már az előkelő ötödik helyen tartanak.
2014.01.10 08:12ma.hu
UNIQUA Sanlander Team
Az eredményt nem adták könnyen, a Chilecito és Tucumàn közötti 912 kilométer alaposan megdolgoztatta a versenyzőket. "Kegyetlen nap volt, ilyenre az elmúlt három évből nem is emlékszem" - kezdte az egység navigátora, Bognár József.
"A tájékozódás kifejezetten nehéz volt, a dűnesorokon például alig voltak követhető pontok, míg máskor sokkal egyértelműbb helyzetek vannak" - tette hozzá. A 211, majd 205 kilométeres mért szakaszok nehézségeit ecsetelte a pilóta, Sebestyén Sándor is.
"Nekem sem rémlik hasonló versenynap, hajnalban indultunk és éjjel 2-re értünk a bivakba. A pályán egy, a Selyemút ralin megismert párosnak is tudtunk segíteni, pedig nagy riválisaink, ők is T2-ben versenyeznek.
Az ásás nálunk sem maradt el, a feshfesh homokban könnyen felül az autó alja". Ha már az autónál tartunk, az is megszenvedte a napot.
"Kapott rendesen a Toyota, de szerencsére nincs olyan baja, amit a szervizcsapatunk ne tudna orvosolni reggelre" - jegyezte meg a pilóta. A Sebestyén Sándor - Bognár József - Ungvári Miklós trió a csütörtöki napot az 52. helyen zárta, a kategóriában pedig a negyedik leggyorsabb volt, míg az összetett értékelésben a 49. helyről várják a folytatást.
Pénteken Tucumánból Saltába visz az út, az autósok 694 kilométert teljesítenek, ebből 156 és 104 kilométer lesz a szelektív.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


