Az első negyedévben érkezhetnek
Elkészült az első, Kecskemétnek gyártott hibrid busz
A 25 busz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló. Ebből a típusból világszerte 62 közlekedik.
2013.11.15 08:25MTI
Fotó: MTI, archív
A németországi Mannheimben bemutatták a Kecskemétnek gyártott hibridautóbusz-flotta első járművét - közölte város polgármestere az MTI-vel.
Zombor Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta, a környezetkímélő flotta első darabját szakemberek társaságában tekintette meg a napokban Németországban, az EvoBus GmbH mannheimi gyárában tett látogatásán. A küldöttség tagjai megbizonyosodhattak arról, hogy a munka rendben, a terveknek megfelelő ütemen zajlik, így a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec-Hybrid típusú buszok a szerződésben előírtak szerint, azaz 2014 első negyedévében Kecskemétre érkezhetnek.
A városvezető hangsúlyozta: a 25 busz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló. Ebből a típusból világszerte 62 közlekedik.
Az autóbuszok megvásárlására a kecskeméti önkormányzat mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós támogatást fordíthat, így saját erőből alig 8 millió forintot kell kifizetnie egy-egy járműért - tette hozzá.
Zombor Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az új autóbuszok esztétikusak, kényelmesek, és alacsony a károsanyag-kibocsátásuk.
A hibrid busz tíz kilométert is képes megtenni dízelmotorjának használata nélkül. Az autóbuszon négy elektromos kerékagymotor működik, amelyek a lítium-ion akkumulátorból nyerik a szükséges energiát, és a fékezéskor keletkező energiát visszatáplálják a rendszerbe. A szinte hangtalanul közlekedő, sebességváltó nélküli autóbuszon az utasok nem észlelik a váltás miatt ismert rándulásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


